Innen már nem lehet beljebb menni, ugyanis ez a belváros közepe, a Váci utca. Ezt persze nem az itthon maradt-ahogy pestiesen mondják :kalandvágyból itthon maradt-néhány magyarnak írom, ők úgyis tudják. Hanem írom az elüldözöttek, elcsámborgók és az elcsatoltak gyerekeinek akik talán nem tudják, hogy Budapest volt Európa legszebb városa. Talán még ma is az, annak ellenére, hogy sok kárt tett benne az elmúl 60 év idegen uralma, a vezetők kontraszelekciója és a tudatos rombolás. Ahogy még ma is teletűzdelik a tőke templomaival, a tájidegen kozmopolita üveg skatulákkal, sokszor tolakodóan eltakarva régi értékes középületeinket is.
No de nem olyan nagy a baj, a város egyedülálló fekvése, a gyűrüs - sugaras főút hálózata , híres gyógyfürdői, a historizáló és szecessziós paloták sora azért megmaradt. Sokat közülük szépen rendbehoztak az utóbbi időkben, sokszor egész városrészeket rehabilitálva, új sétáló utcák sorával helyreállítva a város eredeti hangulatát. A többi a fiatalokon múlik ,ha ők, vagy az égi felsőbbség egyszer vissza- szerzi/adja az ország függetlenségét lehet még Budapest a régi fényében tündöklő metropolis.
Megnézni, meglátogatni azonban jelenlegi állapotában is érdemes. Jöjjenek, mi szívélyes vendégszeretettel várjuk önöket!
Harsányi Tibor
nyugdíjas építész